Stephanus-díj

A Stephanus-díj a Szent István Társulat és a Stephanus Alapítvány közösen alapított kulturális díja. 1993-tól az évente megrendezett Szent István Könyvhét ünnepi megnyitóján kerül átadásra a Társulat fővédője és az Alapítvány elnöke által, irodalmi és teológiai kategóriában. A díjazottak minden évben – az alapító okirat szerint – olyan szerzők, akik magyar nyelven megjelent műveikben, publikációikban az egyetemes keresztény-európai kultúra értékrendjét közvetítik, mind a teológiai tudományok, mind pedig az irodalmi műfajok területén.

A díjat 1993-tól napjainkig 52 személy nyerte el.

 

Az idei nyertesek

Teológiai és Irodalmi kategória

 

Szuromi Szabolcs Anzelm
Teológiai kategória

Kitüntetések, pályadíjak:

2013 – Ezüst Corvina-díj (Budapesti Corvinus Egyetem)
2014 – a magyar érdemrend középkeresztje
2014 – a Lengyel Állam tiszti keresztje
2015 – a londoni székhelyű Academia Europaea rendes tagja
2016 – az Örmény Állami Pedagógiai Egyetem medálja (Jereván)
2016 – az Örmény Állami Pedagógiai Egyetem díszdoktora (Jereván)

 

Életrajz

Szuromi Szabolcs 1972. október 31-én született Budapesten, négygyermekes családban.
Középiskolai tanulmányait a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban végezte, ahol 1991-ben érettségizett, majd – világi hallgatóként – felvételt nyert a Pázmány Péter Hittudományi Egyetemre (a mai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara).
1996-ban baccalaureatust (teológiai egyetemi végzettséget), majd 1998-ban egyháztani licenciát szerzett a PPKE Hittudományi Karán, valamint szintén 1998-ban kánonjogi licenciátust a PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézetében.
Kánonjogi doktori disszertációját 1999-ben védte meg A püspökökre vonatkozó egyházfegyelmi rendelkezések az Anselmi Collectio Canonumban címmel. 2002-ben habilitált a PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézetében, majd 2006-ban újabb PhD-fokozatot szerzett, ezúttal a PPKE A temetésre vonatkozó egyházfegyelmi rendelkezések a XII–XIII. században címmel. Nagydoktori címét 2010-ben védte meg a Magyar Tudományos Akadémián, Törekvés a régi egyházi kánonok összegyűjtésére, mint a középkori egyetemes kánonjoggyűjtemények sajátossága (8–12. század) című munkájával.
1998. augusztus 15-én lépett be a Premontrei Rend Csornai Prépostságába, ahol 2002-ben tett örökfogadalmat. Ezalatt 1999 és 2000 között az Orange megyei Szent Mihály Apátság vendégnövendéke Kaliforniában. 2000. június 17-én Erdő Péter székesfehérvári segédpüspök diakónussá szentelte a Győri Egyházmegye címére – elbocsátva a premontrei rend szolgálatára. 2000. december 17-én Csornán Erdő Péter szentelte pappá, szintén a Győri Egyházmegye címére. 2002. augusztus 15-én örökfogadalmat tett a Csornai Premontrei Prépostságban.
1996-tól 1998-ig a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium hittanára és cserkészparancsnoka volt. 2000-től tanít a PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézetében. 2006-ban a PPKE KJPI nyilvános rendes tanára, egyúttal a Nevelési Kongregáció megerősítette a PPKE KJPI intézetvezetői tisztségében. A PPKE HTK Kánonjogi Tanszékét 2009-óta vezeti. 2007 és 2011 között a PPKE rektor-helyettese, 2011. szeptember 1-től pedig rektora. 2013-ban a PPKE-n belül az ő kezdeményezésére alapul meg a Nemzetközi Kánonjogtörténeti Kutatóközpont.
Az egyetemi beosztásaihoz kötődően számos tudományos és felsőoktatási társaság tagja, ill. vezetője. Nemzetközi szakmai konferenciák gyakori előadója. Több hazai és külföldi folyóirat és tudományos sorozat szerkesztője és szerkesztőbizottsági tagja. Főbb kutatási területe a középkori kánonjogi intézmény- és forrástörténet. Nemzetközileg legjelentősebb új eredményei a 6–13. századi európai kánonjogi kódexkultúra szövegtanúinak feltárása, leírása és rekonstrukciója területén jelentek meg.
Publikációs listájában – amely közel ötszáz tételt tesz ki – huszonhét kötet található, amelyből három társszerző közreműködésével, tizenkettő pedig idegen nyelven jelent meg.

 

Főbb művei

  1. A püspökökre vonatkozó egyházfegyelmi szabályok az Anselmi Collectio Canonumban (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae IV/1), Budapest 2000.
  2. A temetésre vonatkozó egyházfegyelem a XII–XIII. században (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III/4), Budapest 2002.
  3. Törekvés a régi egyházi kánonok összegyűjtésére, mint a középkori egyetemes kánonjoggyűjtemények sajátossága (8–12. század) [Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III/11], Budapest 2009.
  4. Szempontok a Katolikus Egyház jogrendjének működéséhez (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III/13), Budapest 2010.
  5. Egyházjogi metodológia (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae I/7), Budapest 2011.
  6. Fejezetek az egyházi jogalkotás történetéből – források és intézmények (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III/15), Budapest 2011.
  7. Egy működő szakrális jogrend (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III/16), Budapest 2013.
  8. Kérdések az állami egyházjog köréből (Ferenczy Ritával közösen) [Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III/17], Budapest 2014.
  9. Az 1545 előtti egyházi források hatása a modern kánonjog rendszerére (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III/19), Budapest 2016.
  10. Az egyházi intézményrendszer története (Szent István Kézikönyvek 15.), Budapest, 2017.

 

Pierre Riché
Irodalmi kategória

Kitüntetések, pályadíjak:

1963 – a Francia Akadémia Gobert-díja
1969 – a Collège de France Saintour-díja
1974 – Georges Goyau-díj
1988 – a Francia Akadémia Baron de Courcel-díja
1993 – décoration des ministères
1998 – Liège-i Egyetem (Belgium) – Doctor honoris causa
2000 – a becsületrend lovagi, valamint az Akadémiai Pálmarend tiszti rendfokozata
2007 – a Francia Akadémia Eugène Colas-díja

 

Életrajz

Pierre Riché történész 1921. október 4-én született Párizs 14. kerületében.
Általános iskoláját a Marly-le-roi-ban (Yvelines) végezte, majd a párizsi Condorcet és Janson de Sailly líceumban folytatta középiskolai tanulmányait. Ezt követően a Sorbonne hallgatója lett, itt szerezte felsőfokú képesítését: történelemből agrégation vizsgát tett és bölcsészettudományi doktorátust szerzett.
1948–49-ben az algériai Constantine líceumban, 1949 és 1951 között a mans-i gimnáziumban tanított. 1951 és 1953 között a Centre national de la recherche scientifique (CNRS) kutatója.
Tanársegédként 1953 és 1957 között középkori történelmet tanít a Sorbonne-on. 1957-től 1960-ig pedig a Tuniszi Egyetem középkori történelmet oktató docense.
1953. december 22-én nősült meg, feleségével, Suzanne Grenier-vel 4 gyermekük született: Catherine, Bénédicte, Marielle és Pascal.
A Rennes-i Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán egyetemi tanár 1960 és 1967 között. A Paris X-Nanterre Egyetem professzora 1967-től 1989-ig, 1989 óta ugyanezen intézmény professor emeritusa.
A Paris X-Nanterre Egyetemen működő Ókori és Kora Középkori Kutatóközpont igazgatója. Az Indiai Ház igazgatója a párizsi Nemzetközi Egyetemi Városban (1967-től 1972-ig). A Franciaországi Régiségkereskedők Országos Társaságának elnöke a mai napig. Jelenleg is elnöke a Franciaországi Történelmi Társaságnak. A The Medieval Academy of America levelező tagja. Az Eure-et-Loir-i Régészeti Társaság, valamint a Vieux Marly Társaság tiszteletbeli elnöke.
Számos önálló kötet szerzője és szerkesztője, főként franciául publikál. Főbb műveit, cikkeit és tanulmányait a világ számos nyelvére lefordították.

 

Főbb művei

  1. . Les Invasions barbares (Barbár inváziók), PUF, Paris 1953; 6., átdolgozott kiadás (Philippe Le Maître közreműködésével) 1983. – Japánul: 1974; portugálul: 1978; románul: 1990, 2000; magyarul: 2007.
  2. Césaire d’Arles (Arles-i Caesarius), Éditions Ouvrières, Paris 1958.
  3. Éducation et culture dans l’Occident barbare (Oktatás és művelődés a barbár Nyugaton), Le Seuil, Paris 1962, 1973 (3., javított és átdolgozott kiadás), 1989 (utánnyomás). – Olaszul: 1966; angolul: 1976; japánul: 1988; lengyelül: 1995, 2016 (új kiadás); románul: 2001; magyarul: Oktatás és művelődés a barbár Nyugaton (6–8. század) (ford.: Ádám Anikó, Sághy Marianne), Szent István Társulat, Budapest 2016.
  4. De l’éducation antique à l’éducation chevaleresque (Az ókori oktatástól a lovagi oktatásig), Flammarion, Paris 1968. – Olaszul: 1978; spanyolul: 1983.
  5. Grandes invasions et Empires (IVe–Xe siècles) (Nagy inváziók és birodalmak [IV‒X. század]), Le livre de Poche, Larousse, Paris 1969, 1973 (második kiadás). – Portugálul: 1980, 1988 (új kiadás).
  6. Textes et documents d’histoire du Moyen Âge, Ve–XIe siècles (Georges Tate közreműködésével) (A középkor történeti szövegei és dokumentumai, V‒XI, század), SEDES, Paris 1972, 1974.
  7. La vie quotidienne dans l’empire carolingien (Mindennapi élet a Karoling Birodalomban), Hachette, Paris 1973, 1986 (negyedik kiadás). – Angolul: 1978; lengyelül: 1979; németül: 1981; japánul és olaszul: 1994; válogatás in Cercle Historia, 1974.
  8. Dhuoda, Manuel pour mon fils. Introduction et édition critique (Dhuoda, tankönyv a fiamnak. Bevezető és kritikai kiadás), (Sources chrétiennes, n. 225), Cerf, Paris 1975, 1991 (második kiadás), 1997 (utánnyomás); 2013 (második utánnyomás). – Olaszul: 1982; katalánul: 1989; spanyolul: 1995; angolul: 1998 (Cambridge) és 1991 (University of Nebraska), 1999 (második kiadás); japánul: 2010.
  9. Écoles et enseignement dans le haut Moyen Âge (Iskolák és oktatás a kora középkorban), Aubier, Paris 1979, 1989 (új kiadás: Picard) – Olaszul: 1984; japánul: 2003.
  10. Instruction et vie religieuse dans le haut Moyen Âge (Oktatás és szerzetesi élet a kora középkorban) «Variorum reprints» (tanulmánykötet), London, 1981.
  11. Les Carolingiens, une famille qui fit l’Europe (A Karolingok, a család, amely létrehozta Európát), Paris 1983, 1988 (második kiadás), 1997 (harmadik kiadás), 2010 (negyedik kiadás). – Németül: 1992, 2003; olaszul: 1988; lengyelül: 1997; angolul: 1993.
  12. Le Moyen Âge et la Bible (A középkor és a Biblia), (Guy Lobrichon közreműködésével és irányításával), Paris 1984 (IV kötet: «Bible de tous les temps»).
  13. Gerbert d’Aurillac. Le pape de l’an mil, Fayard, Paris 1987. – Olaszul: 1988; magyarul: II. Szilveszter, az ezredik év pápája (ford.: Somorjai Gabi), Balassi Kiadó, Budapest 1999; spanyolul: 1990.
  14. L’Europe barbare de 476 à 774 (A barbár Európa 476-tól 774-ig), SEDES, Paris 1989, 1992 (második kiadás), 2013 (harmadik kiadás).
  15. Petite Vie de saint Bernard (Szent Bernát élete), DDB, Paris 1989, 1992 (második kiadás), 2004 (harmadik kiadás). – Japánul: 1994; koreai nyelven:1992; portugálul: 1991; horvátul: 2012; olaszul: 1992; románul: 1996 (életrajz, forrásszövegek nélkül).
  16. Le haut Moyen Âge (Dossier de la Documentation photographique. Documentation française) (A kora középkor. Francia fotográfiai gyűjtemény), 1990. október (két füzet).
  17. Éducation et culture dans l’Occident médiéval (Oktatás és művelődés a középkori Nyugaton), «Variorum reprints», (cikkgyűjtemény) London, 1993.
  18. Gerbert d’Aurillac, Correspondance (J.-P. Callu közreműködésével) (Gerbert d’Aurillac levelezése), Les Classiques de l’Histoire de France au Moyen Âge, 35–36. kötet, Les Belles Lettres, Paris 1993, 2008 (új kiadás egy kötetben).
  19. L’enfance au Moyen Âge (Danielle Alexandre-Bidon közreműködésével), (Gyermekkor a középkorban), Seuil–BNF, Paris 1994, 1995 (új kiadás).
  20. Sur les pas de saint Philibert (Szent Filibert nyomában), Centre international d’études romanes (CIER), Tournus.
  21. Charlemagne raconté par… Pierre Riché (Nagy Károly… elmeséli Pierre Riché), Perrin, 1995.
  22. De Charlemagne à saint Bernard. Culture et religion (Nagy Károlytól Szent Bernátig. Művelődés és vallás), Paradigme, Orléans 1995 (húsz cikk).
  23. Petite vie de saint Grégoire le Grand (Nagy Szent Gergely élete), DDB, Paris 1995, 2013 (új kiadás). – Németül: 1996; japánul: 2013.
  24. Dictionnaires des Francs. Les Carolingiens (A Frank nép lexikona. A Karolingok), Bartillat, Paris 1997, 2013 (második kiadás).
  25. Les grandeurs de l’an mille (Az ezredik év nagy alakjai), Bartillat, Paris 1999, 2001 (második kiadás), 2008 (harmadik kiadás), 2012 (negyedik kiadás).
  26. L’Europe de l’an mil (Jean-Pierre Caillet, Danielle Gaborit-Chopin és Éric Palazzo irányításával) (Az ezredik év Európája), Zodiaque, Paris 2001, «Environnement politique, social et culturel», 7–76.
  27. Henri Marrou, historien engagé (Henri Marrou, az elkötelezett történész), Le Cerf, Paris 2003.
  28. Abbon de Fleury: un moine savant et combatif (vers 950–1004) (Abbon de Fleury: a tudós és harcias szerzetes), Brepols, Turnhout, 2004.
  29. Des nains sur des épaules de géants. Maîtres et élèves au Moyen Âge (J. Verger közreműködésével) (Törpéket hordozó óriások. Mesterek és tanítványok a középkorban), Tallandier, 2006, 2013 (új kiadás). – Olaszul: 2011; csehül: 2012; a Francia Akadémia Eugène Colas-díja, 2007.
  30. Grandeurs et faiblesses de l’Église au Moyen Âge (Az egyház nagysága és gyengesége a középkorban), Le Cerf, Paris 2006.
  31. C’était un autre millénaire. Souvenirs d’un professeur de la communale à Nanterre (Egy másik millenium. Egy nanterre-i községi tanár emlékei), Taillandier, Paris 2008.
  32. Être enfant au Moyen Âge, anthologie de textes consacrés à la vie de l’enfant au Moyen Âge du Ve au XVe siècles (Gyerekek a középkorban, szöveggyűjtemény a gyerekek életéről a középkorban az V. századól a XV. századig), Fabert, Paris 2012.
  33. Les lumières de l’an mille (Az ezredik év felvilágosodása), CNRS, Paris 2013.
  34. Manuale Scholarium, texte et traduction (Manuale Scholarium, szöveg és fordítás), Brepols, Turnhout 2014.
  35. Augustin Thierry, récits des temps mérovingiens (Augustin Thierry, elbeszélések a Merovingok korából), kritikai kiadás, Bartillat, Paris 2014.
  36. Les combats de l’Église au Moyen Âge (Az egyház küzdelmei a középkorban), CNRS, Paris 2014.
  37. L’enseignement au Moyen Âge (Oktatás a középkorban), CNRS, Paris 2016.