Keresztes Szilárd Nyíracsádon született 1932. július 19-én. Sátoraljaújhelyen érettségizett, majd 1950-től 1955-ig az újonnan alapított Nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézetben folytatott teológiai tanulmányokat. Nyíregyházán szentelték pappá 1955-ben. Ezt követően a budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémián folytatta tanulmányait, ahol 1958-ban doktorátust szerzett. Doktori értekezésének címe: A Szentlélek származásának kérdése a Firenzei Zsinaton.

1957-től 1960-ig szervező lelkész volt Kispesten, majd 1960 és 1970 között segédlelkész, illetve kántor Nyíregyházán. 1961-től 1975-ig teológiai tanárként dolgozott a Nyíregyházi Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán – dogmatikát, filozófiát, szónoklattant és egyházi éneket oktatott.

1966-tól 1969-ig a Pápai Magyar Intézet növendéke volt Rómában, ahol a Pápai Keleti Intézetben a Keleti Egyházi Tudományok Fakultásán licenciátusi fokozatot szerzett. Dolgozatának címe: Paul Evdokimov eucharisztikus egyháztana.

VI. Pál pápa 1975-ben kunáviai címzetes püspökké és a Hajdúdorogi Egyházmegye segédpüspökévé nevezte ki. 1975. február 8-án szentelték püspökké Nyíregyházán. 1976-ban Dr. Timkó Imre megyéspüspök nevezte ki a Miskolci Apostoli Exarchátus általános helynökévé és a budapesti szórványterület püspöki helynökévé.

Az 1987/88-as tanévben a Római Pápai Magyar Intézet rektora volt.

Dr. Timkó Imre halála után 1988. június 30-án nevezték ki hajdúdorogi megyéspüspökké és miskolci apostoli kormányzóvá. 2008. június 30-tól emeritus hajdúdorogi megyéspüspök.

1983 és 1990 között a Keleti Kódexrevíziós Pápai Bizottság konzultora majd tagja; 1989-től 1994-ig a Keleti Egyházak Kongregációjának tagja. 2000-től 2010-ig a Vándorlók és Útonlevők Pápai Tanácsának tagja, 2008-ig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Migrációs Bizottságának és Gazdasági Bizottságnak elnöke.

Vető Miklós 1936. augusztus 22-én született szekularizált, hazafias érzelmű zsidó családban. Szülei 1941-ben – öccsével együtt – megkereszteltették. Édesapja halálát követően Felcsútról Budapestre költöztek. Édesanyját 1944 nyarán deportálták, náci munkatáborban halt meg tífuszban, 1945 tavaszán. Apai nagybátyja és sváb katolikus felesége vették magukhoz. A nyilas uralmat a fővárosban élte át, apácák majd nevelőanyja bújtatták – öccsével együtt.

Középiskolai tanulmányait a budapesti Madách Gimnáziumban végezte. 1954-ben egy vallási élmény után kezdett szentmisére járni. Ugyanabban az évben a középiskolai tanulmányi (akkor Rákosi Mátyásról elnevezett) versenyen történelemből második helyezést ért el. Osztályidegen származása miatt csak fellebbezés után vették fel a Szegedi Egyetem jogi karára. Itt hívő fiatalokkal találkozott, nekik köszönhetően hite elmélyült; az ekkor kötött barátságok egész életén át elkísérték. 1956 októberében alapító tagja volt a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségének (MEFESz). Tevékenységéért menekülnie kellett, 1957 januárjában Jugoszláviába szökött. Különböző menekülttáborok után májusban Franciaországba érkezett. Filozófiai tanulmányait 1957-ben a Sorbonne-on kezdte el. A későbbi párizsi bíboros, Lustiger atya által animált katolikus diákszervezetben találkozott az olasz szakos Odile Wattré-vel, akivel 1962-ben kötött házasságot. Filozófiai tanulmányait az oxfordi egyetemen fejezte be 1963-ban.
1963-ban a házaspár az USA-ba költözött, itt született meg három gyermekük is. 1975 és 1979 között a család Elefántcsontparton élt, majd visszatelepültnek Franciaországba. Idősebb fiuk, Étienne belépett a Chemin Neuf közösségbe, ahol pappá szentelték. Rómában él, a Pápai Gergely Egyetemen dogmatikus teológiát és ökumenizmust tanít. Nicolas fiuk és Marie-Élisabeth lányuk házastársaikkal együtt hívő katolikusok, jelenleg Franciaországban élnek. Kilenc unokájuk született.

1964-ban az oxfordi egyetemen megvédte Simone Weil filozófiájáról, majd tíz évvel később a Sorbonne-on Schelling filozófiájáról írt tézisét. 1963–65 között az USA-ban, a milwaukee-i Marquette egyetemen majd 1965–75 között a Yale egyetemen tanít. 1975-79-ben az abidjáni egyetemen (Elefántcsontpart) a filozófia professzora. 1979-92 között a Rennes I egyetemen majd 1992–2005 között a poitiers-i egyetemen a filozófia professzora. 2005-ben vonult nyugállományba.
1992-ben a Princeton egyetem (USA), 2006-ban a Villanova Egyetem (USA), 2007 és 2010-ben a quebec-i Laval egyetem (Kanada), 2015-ben a melbourne-i Katolikus Egyetem (Ausztrália) vendégprofesszora.
Előadó körutakon volt Brazília, Chile, India, Japán és Ausztrália különböző egyetemein. Rövid kurzusokat tartott az ELTE-n, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen, a Sapientián, előadásokat tartott Beregszászon, Bukarestben, Kolozsvárott, Temesváron és Újvidéken. Nemzetközi filozófiai konferenciákat „hozott” Magyarországra. Az 1990-es években tagja volt a számos nyelven megjelenő COMMUNIO katolikus folyóirat nemzetközi tanácsadó testületének. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a melbourne-i Katolikus Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem díszdoktora. A francia Katolikus Akadémia tagja. Könyveit lefordították angol, japán és német nyelvre. Simone Weil és Jonathan Edwards gondolatvilágáról írt művei magyarul is megjelentek, utóbbi a Károli Gáspár Református Egyetem és a L’Harmattan közös gondozásában.

Vető Miklós megtartotta a magyar állampolgárságát. Miután 1970-ben francia állampolgár lett, családostól és egyedül is egyre gyakrabban látogatott Magyarországra. Párizsban 2020. január 9-én szentségekkel ellátva halt meg, Utolsó óráiban kisebbik fia volt mellette.

Robert Sarah 1945. június 15-én született Ourousban, az afrikai Guinea egyik legkisebb falujában, animista törzsi családban. 1947. július 20-án részesült a keresztség szentségében egy misszionárius atya szolgálata által. Alapfokú tanulmányait szülőfalujában végezte, ugyanitt szerzett alapbizonyítványt 11 éves korában. 1957-ben belépett az elefántcsontparti Bingerwille-ben lévő Szent Ágoston kisszemináriumba, ahol három éven keresztül tanult. Az 1960-ban Elefántcsontpart és Guinea között kialakult feszült politikai viszony miatt rövid ideig Conakryban, a Szentlélek Kongregáció atyái által vezetett középiskolai kisszemináriumban folytatta tanulmányait. 1962 márciusában Kindiába, egy Conakrytól 150 km-re található oktatási intézménybe került – itt érettségizett 1964-ben. Ugyanebben az évben felvételt nyert a nancyi nagyszemináriumba, ahol 1967-ig tanult. A Guinea és Franciaország között romló nemzetközi kapcsolatok itteni tanulmányai megszakítására kényszerítették, így 1967 októbere és 1969 júniusa között a szenegáli Sébikotane-ban folytatta teológiai tanulmányait. 1969 és 1974 között a római Pápai Gergely Egyetem (Gregoriana) hallgatója volt, ám közben 1971-ben a jeruzsálemi Studium Biblicum Franciscanumban szentírástudományból licenciátusi fokozatot szerzett. 1969. július 20-án szentelték pappá a Conakryi Egyházmegye számára. Pappá szentelését követően a guineai Boké plébánosaként szolgált, majd 1976-tól a conakryi kisszeminárium tanára és igazgatója lett. VI. Pál pápa 1978. április 18-án nevezte ki püspökké, ám szentelésére nem kerülhetett sor. A kinevezést II. János Pál erősítette meg 1979-ben: augusztus 13-án conakryi érsek-metropolitává nevezte ki, augusztus 23-án pedig kankani apostoli adminisztrátorrá. Püspökké szentelésére Giovanni Benelli bíboros kézfeltétele által 1979. december 8-án került sor. Püspöki jelmondata: Sufficit tibi gratia mea – Elég neked az én kegyelmem. Több mint 20 évig volt Conakry püspöke, hivatali ideje alatt elnöke volt a Guineai Püspöki Konferenciának és a Nyugat-afrikai Püspöki Konferenciának is. 2001. október 1-jén II. János Pál pápa a Népek Evangelizációjának Kongregációja titkárává nevezte ki, s mintegy 10 évig töltötte be ezt a pozíciót. 2010. október 7-én a „Cor Unum” Pápai Tanács elnökévé nevezték ki, 2013. március 13-án pedig megerősítették e posztján. 2010. november 20-án XVI. Benedek kreálta bíborossá. 2014. november 24-én Ferenc pápa az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusává nevezte ki. Tagja a Világiak Pápai Tanácsának, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsának és a „Dignitatis Humanae” Intézetnek. 2015. március 10-én Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága tagjává nevezte ki. A francia, olasz és angol nyelvismerettel rendelkező guineai bíboros a Római Kúria kiemelkedő személyisége; a hagyományos katolikus tanítás erőteljes képviselője és támogatója a szexuális erkölcs és az élethez való jog védelmének kérdéskörében, valamint az iszlám radikalizmus elítélésében. Nagy nemzetközi sajtóorgánumokban publikál, ezek közé tartozik a Le Monde, a La Croix, a National Catholic Reporter és a Catholic Herald.

Szelestei Nagy László 1947. július 30-án született Szombathelyen. Nős (felesége Dr. Hubert Ildikó), egy gyermek (Anna) édesapja. A Győri Bencés Gimnáziumban érettségizett 1965-ben. Ezt követően a Nyugat-magyarországi Fűrészek üzemének segédmunkásaként dolgozott, majd 1966. szeptember 1-től 1967. augusztus 2-ig katonai szolgálatot teljesített Kalocsán. 1967 és 1972 között az ELTE Bölcsészettudományi Karának nappali tagozatos hallgatójaként folytatta tanulmányait, ahol magyar–latin középiskolai tanári, levéltárosi és könyvtárosi diplomát szerzett. 1972 augusztusától 1973. január 31-ig a Budapest-csepeli Bajáki Ferenc Szakmunkásképző tanára, 1973. február 1-től 1996. július 31-ig az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosa volt. 1992-től 1996-ig másodállásban docensként oktatott a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Régi Magyar Irodalom Tanszékén. 1993-tól könyvtártörténeti szakdolgozatokat vezetett és bírált az OSZK–KMK tanfolyamain, a következő év februárjától a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régi magyar irodalmi szemináriumainak vezetőjeként tevékenykedett. 1996-tól 2017-ig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanára, ugyanezen intézmény Magyar Irodalmi Intézetében 1997–2000 között intézetvezető, 1997–2001 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjas, 2003–2005 között Széchenyi István Ösztöndíjas, 2006–2009 között dékán. 2012-től 2017. július 31-i nyugdíjazásáig a MTA–PPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport alapítója és vezetője volt. Kutatási területe a 16–18. századi magyarországi irodalom és lelkiségtörténet. Számtalan könyv szerkesztője és lektora; tanulmány, cikk, szócikk (Magyar Művelődéstörténeti Lexikon) és recenzió szerzője. Hazai és külföldi konferenciák rendszeres előadója.

Rokay Zoltán római katolikus pap, egyetemi tanár, 1947. július 20-án született Szabadkán, szülei ötödik gyermekeként. Középiskolai éveit a szabadkai Paulinum falai között töltötte, itt érettségizett 1966-ban. Az érettségit követően jelentkezett az egyházmegye kispapjai közé, s a zágrábi teológiai fakultáson kezdte meg teológiai tanulmányait. Az első tanév után másfél évnyi katonai szolgálat következett. 1968-tól Innsbruckban folytatta tanulmányait, ahol a Leopold-Franzens Egyetem hallgatójaként teológiát, filozófiát és klasszika-filológiát tanult, s ahol 1971-ben licenciátust is szerzett. Zvenaković Mátyás püspök szentelte pappá 1973-ban Szabadkán, a Nagy Szent Teréz-székesegyházban. E templomban kezdte meg papi működését, s közben a Paulinumban latin és görög nyelvet, valamint filozófiai propedeutikát oktatott. Hamarosan prefektusként és egyetemi lelkészként is szolgálhatott, majd az óbecsei főplébánia plébánosa lett. Lelkipásztori munkája mellett folytatta tovább teológiai és filozófiai tanulmányait, s mindkettőből doktori fokozatott szerzett. Teológiai doktorátusát Innsbruckban szerezte meg 1989-ben, filozófiai doktorátusát pedig hét évvel később, a kieli Christian-Albrechts Egyetemen nyerte el. Teológiai doktori értekezésének címe: Die Nachtgesichte des Propheten Sacharja, a filozófiai doktorátusáé: Die Wissenschaftslehre Nova Methodo von J. G. Fichte. 1997-től egyetemi tanár. A budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karára került, a 2-es számú Keresztény Bölcseleti Tanszék élére. 2000-ben habilitált, ugyanekkor a nyilvános rendes egyetemi tanári kinevezést is elnyerte. Tanszéke oktatott tárgyai: filozófiatörténet, antropológia, etika, tudományelmélet és hermeneutika. A Hittudományi Kar dékáni tisztségét 2002 és 2004, valamint 2004 és 2006 között viselte. Vendégelőadóként, vendégprofesszorként illetve előadóként ismert Piliscsabán, Veszprémben, Szegeden, Leuvenben, Passauban, Luxembourgban és Zágrábban. Könyveinek többsége a bölcselettudomány területén helyezkedik el, monográfiái azonban esetenként biblikus vagy ikonográfiai kérdéseket dolgoznak fel. Jelentősek fordításai is, hiszen a többi között Diogenész Laertiosz, Fichte, Erasmus, Kierkegaard és XVI. Benedek pápa egy-egy műve neki köszönheti magyar nyelvű megjelenését. Több mint száz tudományos közlemény szerzője, nemzetközi és hazai szakfolyóiratokban egyaránt publikál.

Valter Ilona 1938. december 15-én született a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatakon. A Rákóczi Gimnáziumban (ma újra a Református Kollégium Gimnáziuma) érettségizett 1957-ben. Még ebben az évben felvételt nyert az ELTE Bölcsészettudományi Karának régészet–történelem tanári szakára. Itt szerzett diplomát László Gyula professzor tanítványaként A Bodrogköz honfoglalás kori és középkori településtörténete című dolgozatával, 1962-ben. Diplomamunkáját kibővítette a teljes (ma Szlovákiához tartozó) Bodrogköz településtörténetének feldolgozásával, és ezt nyújtotta be doktori disszertációként. Doktori címét 1967-ben védte meg. Tudományos fokozatot 1998-ban szerzett az Árpád-kori téglatemplomok Nyugat-Dunántúlon című kandidátusi disszertációjával. Régészeti pályafutását a Zalaegerszegi Göcseji Múzeumban kezdte 1962-ben. Zala megye első régészeként, majd 1964-től az Országos Műemléki Felügyelőségen és annak jogutód intézményeiben dolgozott régészként és főosztályvezető helyettesként. Innen vonult nyugdíjba 2000-ben. 1962-től folyamatosan végzett régészeti és műemléki falkutatásokat, főleg egyházi műemlékeken. Érdeklődését kezdettől az egyházi emlékek: román kori, gótikus templomok, elpusztult szerzetesi monostorok kutatása határozta meg. Ezt részben szakmai szempontok motiválták, ám meghatározó szerepet játszott benne keresztény hite, és az tény, hogy ez épületek kutatásával jelentős segítséget nyújthat az egyházközségeknek. Ha ugyanis egy egyházi épület bekerült a Műemléki Felügyelőség kutatási programjába, akkor azt az építész tervei alapján a Felügyelőség kivitelezői előbb-utóbb helyre is állították. Valter Ilona szabadidejében, hivatali kötelezettségein túl is vállalt kutatásokat, hogy segítsen az egyházközségeken. Már zalai régészként felfigyelt a Nyugat-Dunántúlon megmaradt kis falusi román kori templomokra. Mintegy 30 kis templom kutatását végezte Vas, Zala és Somogy megyében. Ő kutatta az őriszentpéteri templomot, Mindszenty József hercegprímás szülőfaluja, Csehimindszent római katolikus templomát, de a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornaszentandrás különleges, ikerszentélyes templomának, és Gyöngyös hatalmas gótikus templomának kutatása is az ő feladata volt. Első műemléki ásatása a bélapátfalvi ciszterci monostorépület feltárása volt 1964–1966 között. Ekkor ismerkedett meg a ciszterci építészettel és magával a renddel, valamint annak hazai és külföldi képviselőivel. Igen sok segítséget kapott tőlük a rend életének megismeréséhez. Szeretetteljes kapcsolat alakult ki közte és egyes rendtagok között. Rajeczky Benjamin, akivel a pásztói apátság feltárásánál ismerkedett meg, több mint húsz évig volt a lelki vezetője. Különösen sokat köszönhet Zakar Polikárp atyának, aki a rend generális apátjaként Rómából nyomon kísérte feltárási munkáit, ciszterci kutatásairól írt tanulmányait elhelyezte külföldi folyóiratokban. Anyagi támogatást is nyújtott, például az első magyar ciszterci apátság, Cikádor feltárásához. Az egész akkor ismert ciszterci közösség érdeklődése kísérte az elpusztult ciszterci apátságok feltárását. Ugyanilyen szeretetteljes öröm nyilvánult meg a ciszterciek részéről, amikor Valter Ilona és a volt ciszterci diák Kubinyi András történész-régész professzor házasságot kötött, természetesen ciszterci templomban. Zakar Polikárp generális apát úr kérésére II. János Pál pápa levélben küldte áldását e házasságra. Valter Ilona férje halála után a Brückner Ákos atya által vezetett ciszterci konventben obláta fogadalmat tett. A bélapátfalvi monostor sikeres feltárása után az ő feladatává vált az elpusztult ciszterci monostorok megkeresése és feltárása: Pásztó (1966–1985), Szentgotthárd (1971, 1982–1984), Bátaszék-Cikádor (1994–2000). Pásztón mintegy 25 évig végzett régészeti feltárásokat. Megtalálta a bencés-ciszterci apátság műhelyépületeit is: a 11. századi üveghutát és a kovácsműhelyt, a plébániatemplom mellett a Rátót nemzetség 13. századi hatszögű temetkezési kápolnáját, a gótikus iskolamesteri házat, vagyis napvilágra került az elpusztult középkori mezőváros. Kutatási munkái során kapcsolatba került a bencés renddel is. 1976 és 1982 között ásatást és falkutatást végzett a boldvai református templomban, ahol kibontakozott a 12. század végén épült bencés apátság, mellette egy körtemplom, a falu plébániatemploma. 1990-től 2003-ig folyt a kutatás Jákon. A mai Szent Jakab-kápolna alatt előkerültek egy 11. századi körtemplom, a falu keresztelőegyházának alapjai, a templomdomb nyugati részén a Ják nemzetség 12. századi kúriájának, 13. századi lakótornyának maradványai, vagyis a Ják nemzetség központja. 1997-től P. Hajmási Erika régész közreműködésével feltárták a bencés monostor alapjait, valamint a templom körüli temető 931 sírját, ahol a 10. század végétől az 1780-as évekig folyt temetkezés. Kutató kollégáival együtt a mai napig tartó barátság alakult ki a jáki plébános, Rátkai László, és a falu között. Régész hallgató egyetemisták nemzedékei dolgoztak itt az évekig tartó ásatáson, ahol nem csak szakmai ismeretekhez juthattak, hanem megtapasztalhatták egy összetartó egyházközség ragaszkodását templomához, a körülötte kiásott ősök maradványaihoz. A csontvázakat nem engedték a szabályok szerint a Savaria Múzeumba szállítani. Kialakítottak a bencés templom északi tornyában egy kutatóhelyiséget, és a Múzeum által leltárba vett és letétként itt elhelyezett ősök maradványai beszentelt, méltó helyen várják a kutatókat. Valter Ilona a premontrei renddel is kapcsolatba került. 1986 és 1992 között hitelesítő feltárást végzett a zsámbéki premontrei prépostsági romtemplomban és környékén. Tisztázódott a korai építéstörténet és feltárásra került 465 középkori sír. E fontos ásatás eredményeinek feldolgozása még fontos feladata lesz a régésznek. Kutatásait magyar és nemzetközi szakfolyóiratokban és önálló kötetekben publikálja.

Szuromi Szabolcs 1972. október 31-én született Budapesten, négygyermekes családban. Középiskolai tanulmányait a budapesti II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban végezte, ahol 1991-ben érettségizett, majd – világi hallgatóként – felvételt nyert a Pázmány Péter Hittudományi Egyetemre (a mai Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kara). 1996-ban baccalaureatust (teológiai egyetemi végzettséget), majd 1998-ban egyháztani licenciát szerzett a PPKE Hittudományi Karán, valamint szintén 1998-ban kánonjogi licenciátust a PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézetében. Kánonjogi doktori disszertációját 1999-ben védte meg A püspökökre vonatkozó egyházfegyelmi rendelkezések az Anselmi Collectio Canonumban címmel. 2002-ben habilitált a PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézetében, majd 2006-ban újabb PhD-fokozatot szerzett, ezúttal a PPKE A temetésre vonatkozó egyházfegyelmi rendelkezések a XII–XIII. században címmel. Nagydoktori címét 2010-ben védte meg a Magyar Tudományos Akadémián, Törekvés a régi egyházi kánonok összegyűjtésére, mint a középkori egyetemes kánonjoggyűjtemények sajátossága (8–12. század) című munkájával. 1998. augusztus 15-én lépett be a Premontrei Rend Csornai Prépostságába, ahol 2002-ben tett örökfogadalmat. Ezalatt 1999 és 2000 között az Orange megyei Szent Mihály Apátság vendégnövendéke Kaliforniában. 2000. június 17-én Erdő Péter székesfehérvári segédpüspök diakónussá szentelte a Győri Egyházmegye címére – elbocsátva a premontrei rend szolgálatára. 2000. december 17-én Csornán Erdő Péter szentelte pappá, szintén a Győri Egyházmegye címére. 2002. augusztus 15-én örökfogadalmat tett a Csornai Premontrei Prépostságban. 1996-tól 1998-ig a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium hittanára és cserkészparancsnoka volt. 2000-től tanít a PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézetében. 2006-ban a PPKE KJPI nyilvános rendes tanára, egyúttal a Nevelési Kongregáció megerősítette a PPKE KJPI intézetvezetői tisztségében. A PPKE HTK Kánonjogi Tanszékét 2009-óta vezeti. 2007 és 2011 között a PPKE rektor-helyettese, 2011. szeptember 1-től pedig rektora. 2013-ban a PPKE-n belül az ő kezdeményezésére alapul meg a Nemzetközi Kánonjogtörténeti Kutatóközpont. Az egyetemi beosztásaihoz kötődően számos tudományos és felsőoktatási társaság tagja, ill. vezetője. Nemzetközi szakmai konferenciák gyakori előadója. Több hazai és külföldi folyóirat és tudományos sorozat szerkesztője és szerkesztőbizottsági tagja. Főbb kutatási területe a középkori kánonjogi intézmény- és forrástörténet. Nemzetközileg legjelentősebb új eredményei a 6–13. századi európai kánonjogi kódexkultúra szövegtanúinak feltárása, leírása és rekonstrukciója területén jelentek meg. Publikációs listájában – amely közel ötszáz tételt tesz ki – huszonhét kötet található, amelyből három társszerző közreműködésével, tizenkettő pedig idegen nyelven jelent meg.